Géntalálkozó

Perzsel a nap, a hangszórókból Kormorán-Demjén: Kell még egy szó című dala szól. Érdekes, ahogy egy pop dalból temetéshez szolgáló kísérőzene válik, csak a szövege miatt, még akkor is, ha talán a dalszövegírót nem is a halál ihlette meg. Állunk egy urna körül, és mindenki a gondolataiba van merülve. Sokan nem is arra az emberre gondolnak, akit ma temetünk, hanem egy másikra, akinek az elvesztése még mindig fáj. Sokan a saját életükön tűnődnek, ilyenkor egy kissé fellebben az a hétköznapokat jótékonyan elfedő fátyol, ami a valóságot mutatja, mely szerint az életünk közel sem végtelen. Erre rádöbbenve néhányan lázadunk, néhányan a ködös jövőbe hessegetjük a tényt, és néhányan eszeveszettül elkezdjük saját magunkat sajnálni. Közben nézzük egymást. Konstatáljuk a változásokat, amelyeket csak az ilyen nagyon ritka találkozásokon látunk meg egymáson. Arcról arcra jár a tekintetem. A látvány az idő múlásáról tanúskodik, biztosan ők is ezt látják rajtam. A családfa egyik főhajtása nyugszik ma az urnában, a hat testvérből már csak ketten élnek. Mi az oldalhajtások, számtalanul tolongunk, feleségeinkkel, férjeinkkel gyerekeinkkel, a sírok között, sokan már nem is ismerjük egymást, mert az idő, a kor, és a távolság olyan szakadékokat állít közénk, amelynek áthidalására nem lehet elegendő néhány ilyen rövid találkozás, amelyet egy-egy temetési szertartás engedélyezhet. Nagybátyám gyerekeihez lépek, beszélgetni kezdünk, újra felfedezem a már negyvenes éveik körül járó felnőttekben az emlékezetemben őrzött gyerekek személyiségjegyeit, néhány másodperc alatt újra közös nevezőn vagyunk, hiszen ez a misztikus valami, amit genetikának hívnak ezer szállal köt bennünket össze. Unokatestvérekként, alig tudunk valamit a másik mai életéről, és már egymás gyerekeit sem ismerjük. Gyerekeink számára szinte mindenki idegen, kissé megszeppenve állnak a forgatagban, ahogy mi sorra üdvözöljük egymást, nem is tudják, mennyire közel vagyunk még egymáshoz, és, hogy a távolodás, amikor egy barát, egy iskolatárs, többet jelent, mint egy vérrokon, már elkezdődött. Igaz manapság már a rokoni kapcsolatok sem olyan súlyúak, mint a saját gyerekkoromban. A főág tagjai, még mindenben segítettek egymásnak, soha nem voltak ellenségesek, és ha tehették együtt sírtak, együtt nevettek. A mellékág, már nem tud egymás öröméről és bánatáról, így nem is osztozik abban, és általában mire egy-egy információ a birtokába jut, az már rég tárgytalan. Így szép lassan megtanul a tág család nélkül élni. A mellékág gyermekei már végképp nem ismerik egymást, és a legminimálisabb módon sem tartják a kapcsolatot. Csak néhány évtized és elérkezik az idő, hogy csak az anyakönyvekből, vagy DNS vizsgálattal deríthető fel a rokoni kapcsolat. Egy nagy család így felejtődik el, néhány év alatt. Törvényszerűen kihal a család, s ha még egy-két száz év múlva viseli is valaki a családunk nevét a mi neveink számára csak arctalan, üres szavak maradnak. Mint számomra azok a nevek, amelyeket az időben visszafelé keresgélve 1900-as évek előtt találtam, családfa kutatásom közben. Két generáció előre-hátra, és nyoma sincs életünknek. Igazából ezt nehéz megemészteni.

A másik dolog ami eszembe jutott, hogy az a generáció, aki engem kisgyerekként ismert, szeretett, és akiknek ez az érzés a mai napig befolyásolja a hozzám viszonyulásukat, szép lassan elfogy. Még néhány év, és már csak azok lesznek körülöttem, akik felnőttként ismertek meg, és arányaiban sokkal kevesebbet tudnak rólam. Ez számomra veszteség. Veszteség azért, mert már sosem leszek képes olyan erős érzelmi szálakat kialakítani emberekben, mint ami a főág tagjaiban, már kialakult volt. Számukra, korom ellenére, még mindig én vagyok (voltam) a Zolika, aki vér a vérükből, ezt egyetlen pillanatra sem felejtették el, és ezért rájuk mindig mindenben számíthattam. A nagy család védőburka, amiből mára már csak néhány foszlány maradt, az életem első felében megnyugtatóan borult fölém.
Mint már meséltem az előző bejegyzésben, nagybátyám nagyszerű ember volt, és én szerettem. Saját, és a család már nem élő férfitagjainak életének összehasonlításakor érdekes eredményt kaptam. Van ebben a vérvonalban valami, ami meggátolja az igazán nagy sikereket, de mégis képes az ember boldogan élni a bőrében. Valami permanens derű, amivel az ember képes venni az akadályokat, és ahogy idősödik képes elfogadni a megváltoztathatatlant. Talán ez a két dolog összefügg, hiszen az evilági sikerek eléréséhez, túl kell lépni egy határon, melyre a mi genetikánk nem nyújt lehetőséget. A határ, amelyen túl már nem vagyunk emberek, ahol nem cél a jó, és nem lehet mosollyal fordulni a többi ember felé, számunkra nem átléphető egy beépített génhiba miatt. Ez miatt aztán sosem lesz belőlünk igazi gátlástalan üzletember, karrierista alkalmazott. De talán ez nem olyan nagy veszteség, mert a másik oldalon képesek vagyunk adni. Mosolyt, jó szót, vigaszt, segítséget a bajban. Amit ezért kapunk, annak nincs vásárlóértéke, de ettől tudunk mosolyogni, még egy temetés után is. Ahogy unokatestvérem mesélt nagybátyám utolsó napjairól, mindarról, amit ezekben a napokban tett, amit mondott, az annyira jellemző ránk. Az évek múltával ezt a genetikai örökséget, inkább érzem áldásnak, mint átoknak, hiszen a környezetem számára ezek a tulajdonságok képesek biztosítani azt a szeretetet és megbízhatóságot, amire mindig is emlékezni fognak, ha már nem leszek. Egyre biztosabb vagyok abban, hogy ennél többet igazából nem is érhetünk el az életben. Minden más szertefoszlik, feledésbe merül. Egy vacak gyufásdoboz is képes bennünket túlélni, mert az általunk készített tárgyak nálunk jóval tartósabbak. Talán nem is kell többnek lennünk, mint néhány év fizikai létnek, és utána, tovább élni emlékezet lenyomatokban, azoknak a fejében, akik ismertek, szerettek minket. De ennél az ember hiúbb, és már most azon töröm az agyam, hogy vajon, valamelyik leszármazottam, kétszáz év múlva, olvashatja-e ezeket a szavakat, amelyeket, még az internet őskorában, egy kőkorszaki gépen pötyögött be, egy elborult agyú őse, aki állítólag képes volt országokon átbiciklizni (de ezt addigra már senki sem fogja elhinni, és nyilvánvalóan mesének fogják hinni)?
Remélem igen, de ha így is lesz, ehhez kell egy leszármazott, aki érdeklődik az elődei iránt, kell egy folyamatos konvertálás, ami megőrzi az írásokat a jövő informatikai szabványaiban is, és én ezt nem sokáig tudom felügyelni. Lehet, hogy a papír alapú információtárolás még mindig biztosabb? Talán.

Emlékek

Mikor megismertem, még nagyon kicsi voltam. Mindig mosolygott, és viccelődött. Állítólag akkor még volt haja, de én nem emlékszem rá. Később már ő volt a családban az egyetlen kopasz ember. Abban a korban, ez nálam nagy tiszteletet eredményezett.
Őt nem lehetett magázni. Nem is hagyta, de nem is esett nehezemre a tegezés, hiszen mindig olyan volt vele lenni, mintha egyidősek lennénk. Tizennégy évesen nála nyaraltunk a húgommal. Akkor jártam először Zala megyében és Lentiben. Falusi fiúként először laktam néhány napot egy panellakásban. 1980-at írtak. Gázfűtésük volt, és soha ki nem fogyó gázbojlerük. Akkoriban úgy láttam, szerencsés ember. Talán akkoriban, még boldog is volt. Csak néhány év telt el, és szállingóztak a rossz hírek, hogy házassága megromlott, és válófélben vannak a feleségével. Csodálkoztam, hiszen néhány éve még minden rendben volt. Csak később értettem meg, hogy nem volt rendben, csak én akkor még nem láttam meg azokat az apró jeleket, amelyekből manapság már néhány perc után képes vagyok egy kapcsolatot felmérni. A válás közös döntés, vagy annak tűnhet. De mindig van aki kezdeményezi, és mindig van egy vesztes. Itt ő volt a szenvedő fél. Szerette a feleségét, ez a családban férfiágon fellépő genetikai hiba, én is örököltem. Hirtelen elvesztette a talajt a lába alól, és a kieső boldogságot egyre több alkohollal próbálta pótolni.
Még él bennem a kép a lánya esküvőjéről, amikor ül kezében a szülőknek járó virággal, szemében a végtelen szomorúsággal, ahogy a volt feleségét nézi egy másik férfi oldalán. Közben telnek az évek, a kegyetlen munka amit végez, és az alkohol felmorzsolják a szervezete utolsó védőbástyáit. De ő egyetlen pillanatra sem mutat bánatot. Bárhol megfordul, meséli a történeteit, állandó vidámságban, mint aki számára az élet mindent megadott, és maga a tény hogy él, elég számára az állandó derűhöz. A család és a barátok szeretik, annak ellenére, hogy mindannyian tudjuk, nem tud már megállni a lejtőn. De őt nem lehet nem szeretni. Hiányzik belőle a rossz indulat szikrája is, nem irigy senkire, együtt örül a környezete sikereinek, saját dolgairól csak az örömeit meséli. A család szelíden segít neki, meghívjuk közös munkáinkra, és családi ünnepeinkre, csak azért, hogy velünk legyen, és legalább ilyenkor normálisan egyen. Ő jön, egyetlen öltönyében, és már csak mi látjuk benne azt a harminc évvel ezelőtti középosztályhoz tartozó polgárt, aki akkoriban volt. Mikor építkezem, sokat segít nekem. Jön néha kérés nélkül is, fejében tartja a következő munkafolyamatot, és mikor tudja, hogy szükség lehet egy segítő kézre, csak jön, és mosolyogva hordja a betont, ássa az árkot. Mikor megjegyzem neki, hogy mégsem dolgozhat nekem ennyit ingyen, nevetve legyint, és azt mondja: "...ebben a családban sosem volt divat egymásnak pénzért dolgozni, és ez amíg ő él így marad." Aztán rágyújt a ki tudja hány százezredik cigarettájára, és dúdolva tolja tovább a talicskát.
Csak néhány hónap telt el a legutóbbi találkozásunk óta, búcsúzni jött. Nevetve mesélte anyukámnál járt, "...sírtunk egy jót, ahogy szoktuk, tudod, hogy megy ez nálunk". Azt mondta felszámolta az itteni életét, visszaköltözik zalába, hogy a gyerekeihez és unokáihoz közelebb lehessen. Megértettük. Rájöttünk, hogy a tág család bármennyire jó hozzá, ő mégis egy kicsit mindenhol kívülálló már évtizedek óta. Megígértem neki, hogy a nyáron arrafelé bicajozunk és meglátogatjuk. Talán már tudta a jövőt, talán nem, a szokásos mosollyal válaszolt, mint mindig, amikor már előre örül a találkozásnak.
Miért nem szólal meg az ilyen helyzetekben az emberben egy vészcsengő, hogy ÉBRESZTŐ, ébresztő, ez nem egy egyszerű találkozás?! Ez AZ utolsó találkozás.
Mindössze egy hete jött a hír, hogy tüdő és máj daganata van, és hogy legfeljebb két hete van hátra. Annyira képtelennek tűnt az egész, hogy alig akartam elhinni.
Azt hisszük, hogy az ilyen emberek örökké élnek, de ez csak számunkra igaz. A való világ hamar elfelejti őket, egy statisztikai adat lesz belőlük. Személyiségük, mosolyuk, és néhány szavuk, csak a közeli ismerősökben él örökké, illetve az ő halálukig. Most megint itt vagyok a saját hülye gondolataimmal, és századszor teszem fel magamnak a kérdést, vajon tudtam-e annyit adni, mint amennyit kaptam Tőle. Az a baj, hogy a választ is ismerem teljes bizonyossággal. Nem. Nem versenyezhetek az ilyen emberekkel, akikből az önzetlenség ilyen mértékben képes túláradni, ehhez én nem vagyok elég jó. Az ilyen emberek melegítik a többiek lelkét, nélkülük megfagynánk, és üres tekintetű zombikként falnánk fel egymást. Szeretnék ilyenné válni, mint amilyen a nagybátyám VOLT (és ez a bejegyzés legsúlyosabb szava), de félek ilyenné nem lehet "válni" erre születni kell.
Ma reggeltől én vagyok a legidősebb Váradi a családban. Egyben a következő is a sorban.

Life without smoke

Még tizennégy sem voltam. Barátaimmal nyaranta a lakóhelyünket körülvevő Szigetnek hívott, vadregényes, akkoriban, még a tájvédelmi körzet tábláját sem viselő, erdős, mezős területen játszottunk. Olyanok voltunk mint bármely fiúk bármikor, talán a maiakhoz képest csak annyival voltunk másabbak, hogy ismeretlen volt számunkra az MSN, az allergia, és a mobiltelefon. Ekkor történt meg, hogy az egyébként nálam fiatalabb társaim, a jó ég tudja honnan cigarettát szereztek, és a férfivá válás fontos mérföldkövének tartott, felnőttektől ellesett mozdulattal megkínáltak engem is. Én nem tudtam az előkészületekről, és egy kicsit váratlanul ért a dolog. Érdekes erre a pillanatra ennyi év távlatából visszaemlékezni, és nem tudom mennyire hoz fals eredményt a közben eltelt idő jótékony, mindent szebbé tevő hatása. Végül is nem gyújtottam rá az első cigimre. Nem tudom miért. Édesapám nagy dohányos volt. A példa előttem állt, a szűkebb és bővebb családon belül, szinte minden férfi dohányzott. Már jóval később, egyszer azt mondta nekem, hogy "Ne szokj rá, hülyeség az egész." De abban a pillanatban, még csak a neveltetésem okozta gátlás volt, ami egyszerűen azt súgta, hogy ez tiltott dolog egy gyerek számára. Közben néztem ahogy társaim fuldokolnak a füsttől, ahogy a szervezetük mindent elkövet azért, hogy rádöbbentse az agyat, hogy ez nem jó. De ők hősiesen, falfehér arccal szívták a füstöt, arcukon egyfajta kaján, cinkos mosollyal, mintha valami nagy világmozgalomnak lettek volna ettől a perctől beavatott tagjai. Ezek az alkalmak rendszeressé váltak, nemsokára a dohányfüst már állandó kísérője lett az együttléteinknek. Pontosan emlékszem egy halvány érzésre, amit akkor éreztem először. Én több vagyok náluk, mert én képes vagyok nem rágyújtani. Közben múlt az idő, és bennem valami makacs ellenérzés kezdett kifejlődni, ami kb. úgy 18 éves koromra már radikális dohányfüstellenes harcossá változtatott. Mit mondjak? Nem voltam népszerű a dohányosok körében, mert megköveteltem az intim szférámon belüli füstmentességet, és agresszíven léptem fel minden egyes környezetemben történt rágyújtással szemben. Megelőztem a korom. :) A passzív dohányzásról és annak káros hatásáról csak jóval később hallottam, olvastam. Azt mondják a fiúk életében a következő krízis helyzet a katonaság, ahol sokan rászoknak, unalmukban, vagy csak egyszerűen a közösségi élmény miatt. Ezek a közös dohányzások ugyanis -megfigyeltem- szertartások, pontosan megírt forgatókönyvvel. Ahogy a dohányos egyre mélyebbre kerül a függőség lefelé vezető spirálján, úgy kezdi el életét irányítani a füstölés. Napjai egy idő után egymást követő szertartások sorozatából állnak össze. Szervezete már követeli a napi betevő nikotin mennyiséget.

Manapság már nem vagyok durva a bagósokkal. Sajnálom őket. Kezükben a cigivel panaszolják el anyagi gondjaikat. Néha kisebb összegű ez a probléma, mint amit egy havi cigaretta megvásárlása jelent. Egyik munkatársnőm, vágya egy tengerparti nyaralás, de nem engedheti meg magának. Mikor azt mondom neki, hogy ott tartod a kezedben az árát, csak legyint reménytelenül. Mert a leszokás, csak néha, ötletszerűen merül fel bennük, és abban a pillanatban már el is hal. Persze a dohánygyártók varázsszereikkel nem is könnyítik meg a dolgukat, de mégiscsak a saját akaratgyengeség mondja ki az utolsó szót, a következő cigaretta meggyújtása mellett. Ma már a dohányzást unintelligens dolognak tartom. Vannak emberek akiknél nagyon nem értem az egészet, hiszen minden más tekintetben remekül gondolkodnak. A cigi leginkább melós betegség. A kispénzűek számára állandóan elérhető luxus, az ideológia pedig úgy hangzik, hogy "Miért? Talán már ezt sem engedhetem meg magamnak?" De megengedheted. Apukám is ezen a luxuscikken élt, egészen 54 éves koráig. Ha nincs ez a luxus, most örülhetne unokáinak, ahogy a valamikori kisbabákból lassan felnőttek lesznek. Tizennégy évet vett el tőlünk, és tőle ez a szánalmas emberi gyarlóság.
A fiatalok nem tanulnak a hibákból, a temetők hallgatnak. Az állam pedig többre értékeli a jövedéki adókból beérkező összeget, mint egy egészséges lakosságot. Füstöt fújni továbbra is vagány, belevaló dolog. Huszonegy éves fiatal munkatársamnak mondtam nemrégiben, félig viccesen, de valójában nagyon is komolyan gondolva, hogy," Azért meg kell dolgozni azért a tüdőrákért nem? Mennyi energia kell ehhez, beszerezni évtizedeken át a napi adagot, folyamatosan időt, energiát fecsérelni a következő szál elszívására, nem beszélve a kiadások okozta anyagi megterhelésről. Hiába semmit sem adnak ingyen." Ugyanez a srác edzi a testét, hogy izmosabb, esztétikusabb legyen, hiszen fiatal, tetszeni akar.
Lassú öngyilkosok. Mindannyian azok. Orosz rulettet játszanak a genetikájukkal szemben, de egyikük sem nyerhet. Minden téren veszít aki füstöl.
Lássunk egy rövid kalkulációt az életemből.
NEM szoktam rá a cigire, sőt a mai napig meg sem próbáltam. (Nem hiszem, hogy ez már változni fog.) Ez a tény önmagában megmentett engem harminc évnyi dohányzástól. Számoljunk napi egy dobozzal. 30 év alatt NEM szívtam el 10.950 doboz cigit. NEM volt a számban 219.000 szál, így nem is dobtam el a környezetemben ennyi csikket.
Nézzük a pénz oldalát: NEM fizettem ki mai értéken kb. 5.475.000 Ft-ot. Ekkor még nem számoltunk azzal, hogy mi történt volna, ha ezt az összeget befektetjük kezdetben hosszú távon(30 év alatt), mondjuk csak 8%-os éves kamat nyereséggel. Erre van egy nagyszerű annuitás képlet. FV(a)= 182.500 * 1,08*((1+0,08)30-1)/0,08 = 8.179650 Ft. Azért ez már szép kis summa nem?
Mivel NEM költöm el ezt a pénzt a jövőben sem, így minden évben van potya 182.500 Ft-om, amit számomra hasznos dolgokra költhetek, mint például nyaralás, könyvek stb. Mivel a feleségem természetesen ugyanígy nem dohányzó, ezért ez az összeg még meg is duplázható akár.
A NEM belélegzett füsttel NEM került a szervezetembe a harminc év alatt:

• 65.700 mg nikotin (halálos adag 20-50 mg, a szervezet méregtelenítése nélkül, már néhány doboz cigaretta elszívása is halálos lenne.)
• 219.000 mg kátrány
• 438.000 mg szénmonoxid
• további 4000 vegyület, mint pl.: akrolein, krezol és izomérjei, hidrogéncianid, nitrogénoxid, fenolacetaldehid, aceton, acetonitril, akrilnitril, benzol, butilamin, dimetilamin, formaldehid, metilalkohol, piridin, kénhidrogén ismeretlen, de jelentős mennyiségben.
  

Minden hitem szerint ezzel huszonötödére csökkentettem annak esélyét, hogy rákban fogok meghalni, ötödére a szívinfarktus kockázatát.. Ami önmagában természetesen nem garancia a hosszú életre, hiszen balesetek mindig lehetnek.
Én úgy érzem tartozom ennyivel annak az idős bácsinak, aki néhány évtizeden belül én leszek. Tartozom neki ezzel, hogy megélhesse az öregkor szépségeit, hogy a reggeli friss levegőt köhögés nélkül tudja tüdőre szívni.

“A dohányzásról pofonegyszerű leszokni. Én magam is legalább százszor megtettem.”
/Mark Twain/

A dohányosok többségében előbb-utóbb megszületik a Nagy Elhatározás, és abbahagyja. Aztán újra kezdi, majd ismét abbahagyja. Csak nagyon kis hányaduk lesz az elhatározás után ténylegesen is képes a leszokásra, és tapasztalatom szerint ezt a többi dohányos - valószínűleg irigységből - még szándékosan meg is nehezíti. Pedig leszokni azt mondják nem lehetetlen. Nem tudom, biztosan nehezebb, mint mondani. De az biztos, hogy megéri, mert szinte azonnali pozitív változások indulnak a szervezetben.

Néhány változás az utolsó szál cigaretta elszívása után…

• 5 perc múlva: a szív oxigénnel való ellátottsága nő
  
• 20 perc múlva: a pulzusszám és a vérnyomás csökken, a végtagok hőmérséklete emelkedik
• 1 nap múlva: a szívinfarktus veszélye csökken, a szervezet fizikai terhelhetősége nõ
• 2 nap múlva: az íz- és szagérzékelés jelentősen javul, a lehelet dohányfüstszaga megszűnik
  
• 3 hónap múlva: az agyvérzés veszélye csökken, a köhögés csökken
• 9 hónap múlva: egykori dohányzása már nem veszélyezteti születendő gyermeke egészségét
• 1 év múlva: a szívinfarktus és gyomorfekély veszélye a dohányosokéhoz képest a felére csökken
• 5 év múlva: a műtéttel nem gyógyítható tüdőrák valószínűsége a felére csökken
• 10 év múlva: a műtéttel nem gyógyítható tüdőrák és más daganatok valószínűsége ugyanaz, mint a nem dohányzók esetében
• 15 év múlva: a szívinfarktus kockázata megegyezik a nem dohányzókéval

A téma végtelenül folytatható lenne. Nem ejtettem szót a dohányosok globális környezet szennyező hatásáról, a cigaretta és a kávézás rejtélyes összekapcsolódásáról, a dohányosok nemdohányzókra gyakorolt káros hatásairól, a dohányzó családokban passzívan dohányzó, füstben fuldokló gyerekekről, a dohányzás miatt munkából kiesett betegek horribilis pénzeket felemésztő gyógykezeléséről, és GDP veszteségéről. A csikkek által felgyújtott családi otthonokról, és abban odaveszett emberekről. Átsiklottam a dohányzás esztétikáján, ami véleményem szerint a legszebb nőt is gusztustalanná teszi. (Apropó. Csókolózott már valamelyikőtök aki nem dohányzó, dohányzóval? Mintha a hamutálat nyalogatnád.) Próbáltam megfeledkezni az értelmetlenül meghalt, kedves emberekről, akiknek közvetlenül, vagy közvetve a cigaretta okozta halálát. Mindössze néhány dohányos számára szerettem volna rendszerezni a kiadás-bevétel oldalát annak a bármikor elérhető luxusnak, amit számára a dohányzás jelent. Ha csak egyet is elgondolkodtattam, már megérte. Ha elgondolkodott, kérem holnap ne gyújtson rá, a gyerekeinek szüksége van rá.
Ugye milyen szép nap volt a mai!
Milyen kár, hogy megközelítőleg hetven dohányosnak, ez volt az utolsó napja az életében, és a holnapi hetven, még úgy gondolja lesz számára holnapután. Pedig csak azt az első szálat nem kellett volna elfogadni, vagy a második elsőt!

Kép: http://fustnelkul.network.hu/

"Bércre hág és völgybe száll..."

...de búról és kétségről szó nincs. Van helyette a táj szépsége miatti öröm, a teljesítmény okozta fáradtság. Az idei év eddigi legkomolyabb túráját tudhatjuk magunk mögött, melynek során meghódítottuk Misina tetőt. Az útvonalat előző nap megterveztük, és egész nap sikerült ez alapján haladnunk, ami így utólag jó választás volt.
A reggel ötre tervezett indulást húsz perccel sikerült csúsztatni, de végül is elindultunk fiammal, az ebben az évben igazán ritkának számító optimális bicajos időben. Szélcsend, napsütés, szikrázó kék ég, 27-30 km/h közt suhanó bicajok mi kell még? Fiam kezdő rekusként egyik ámulatból a másikba esik, hogy mennyire gyorsan és kényelmesen haladunk. Mivel még nincs edzésben egészen Mohácsig feltételes módban tart csak velem, azzal az elgondolással, hogyha addigra elfárad, akkor visszafordul. Mohácsnál (60 km) nyoma sincs a fáradtságnak, így egyértelműen kettesben megyünk tovább az 57-es úton. amelyen a kerékpárok reggel fél hét és kilenc között nem közlekedhetnek. Ez is mennyire magyaros elgondolás! Egy ilyen abszolút nem életszerű táblának mi értelme. Aki az útra téved reggel 7 kor nem fog két órát várakozni, míg az engedélyezett idő elérkezik. Más értelmes kerékpáros lehetőség pedig nincs Pécs megközelítésére Mohács irányából. Így hát felvettük azt a szemüvegünket, ami nem látja ezt a típusú közlekedési táblát, és robogtunk tovább Pécs felé. Egy gyors reggeli Versenden, és már Pécsen is vagyunk.
Mindig érdekes dolog, mikor személyesen találkozunk valakivel, akit addig csak virtuálisan ismertünk. Előző este már kinyomoztam az egyik kedvenc blogom írójának Aranyosfodorkának telefonszámát és címét, és ahogy Pécsre értünk felhívtam rögtön. Viszonylag könnyen odataláltunk a házához, és becsengettünk. Aranyosfodorka egy tüneményes hölgy, pontosan olyan amilyennek elképzeltem a blogja olvasása alapján. Azt hiszem, a fiatalok erre a típusú emberre mondják, hogy "jó fej". Nagyon jót beszélgettünk, és csodálatos meggyszörpkészletét is alaposan megcsappantottuk. Ja, és a mai blogbejegyzésében bemutatott karamella is nagyon finom tanúsíthatom. Ezúton is köszönjük neki a szíves vendéglátást, és további jó egészséget kívánunk.
Miután Aranyosfodorkától elbúcsúztunk, a bicajok első kerekét most már a tulajdonképpeni célunk felé fordítottuk, és megkezdtük a mászást a hegyre. Misina tető nem veszélyesen magas hegycsúcs (535m), a Mecseknek vannak ennél magasabb pontjai is, leginkább a város közelsége miatt lett kedvelt kirándulóhely. Pont a déli legnagyobb melegben került sor a feltekerésre, így ez sem könnyítette meg a dolgunkat. Én már másztam ennél magasabb csúcsot is, de ezt most valahogyan nagyon nehéznek éreztem. Valószínűleg csak az edzettségemmel volt a baj, de nagyon keservesen teltek a kilométerek a szerpentinen felfelé. Közben elhaladtunk a Szabadság szobor mellett, melyet 1975-ben állítottak. (A szárnyas Nikét ábrázoló bronzszobor Makrisz Agamemnon alkotása.) Persze ha van egyetlen kereszteződés, akkor ott el is lehet tévedni, mi az utolsó előttinél nem a csúcs felé, hanem Komló irányába fordultunk, így kb. két kilométert tekertünk feleslegesen, mire gyanússá vált, hogy távolodunk a TV toronytól. Ekkor már nem voltunk nagyon jó hangulatban a fáradtságtól, de azért visszafordultunk, és továbbkapaszkodtunk ezúttal már a jó irányba. Persze én néztem félre a táblát, az én hibám volt. Ez a plusz energiavesztés egyáltalán nem hiányzott, de azért csak felvánszorogtunk a csúcsra végül.
Misina tető. Challange BIG 885. Az egész világon jegyzett kerékpáros túracélpont. Európa Kulturális Fővárosának kilátója. Ehhez képest az ideérkező, egy eléggé lehangoló látványban részesül. A hely lepusztult. Bezárt, elhagyatott vendéglátóipari helységekkel. Amikor odaérkeztünk, és egész ott tartózkodásunk alatt, szörnyű techno "zene" uralta a helyet, ami az egyik helységből szűrődött ki. Ez komoly inspiráció volt a mielőbbi távozásra. Lehet csak én gondolom így, de amikor Pécsett, a Széchenyi téren kerekeztünk, egy tényleg szép már-már Nyugat-Európai hatást keltő városképet láthattunk. Számomra különösen látható volt a változás, mert sok éve nem jártam itt. Nincs az a turista, aki mikor meglátja a város felett magasodó csúcsot a rajta lévő 176 m magas TV toronnyal, ne szeretne oda feljutni, és gyönyörködni a panorámában. Ehhez képest amikor felér ide a Balkánt kapja kőkeményen az arcába. Kár érte, mert a Mecsek gyönyörű, és egy Ausztriai táj, és közte csak az ott élők szemlélete lehet a különbség.



Miután kipihentük magunkat, és némi szőlőcukorral feltöltöttük az energia tartalékainkat, elindultunk hazafele. A visszautat Komló felé terveztük, ezt rövidebbnek és a térkép elemzései alapján inkább lejtősnek hittük. Szerencsére ebben nem tévedtünk. Néhány mászás, és rengeteg gurulással viszonylag rövid időn belül Komlóra értünk, itt a Tesco-ban élelmet vettünk, ebédeltünk, és jó hangulatban tovább indultunk Bonyhád-Zomba-Szedres útvonalon.
Este hét körül értünk haza, pontosan 210 km-t tettünk meg 1170 m szintkülönbséget gyűrtünk le. Soha rosszabb túrát.
Tanulságok:

• Egy ilyen hosszú útra kicsit jobban fel kell (kéne) fizikailag készülni.
• A hegyekben de szinte mindenhol, kerékpárral eltévedni fájdalmas plusz kilométereket jelent. Inkább állj meg a tábla előtt, és nézd meg alaposan, mint az elsuhanó táblát rosszul értelmezve plusz utakra kényszerülj.
• Az internet képes generációkat összekötni, közelebb hozni, és igenis léteznek nagyon "jó fej", fiatalos emberek az idősebb korosztályban is. Lsd. Aranyosfodorka. :)
• Attól hogy egy hegy "csak" 535 m magas, attól az még magas, és nem könnyű célpont bicajjal, nem szabad alábecsülni.
  
• Végig bringázni a napot gyönyörű tájakon, a világ egyik legnagyszerűbb élménye. De ezt már régóta tudom.:)
  

Képek a telefonomból

Ezen a héten nem dolgoztam a munkahelyen. Néhány képet megmutatok a héten készítettekből, persze csak telefonos képek, de ez legalább mindig kéznél van.
A múlt hétvégén láttam őket anyukámnál. A füstifecskepár néhány éve —nem tudni milyen megfontolásból— a présházban felakasztott bicajos kosár oldalára építette fészkét, és minden évben ebben költik ki a következő generációt. A fészekben jelenleg is tartózkodik három négy,kirepülés előtt álló fióka.(Blogzárta után érkezett: a fiókák kirepültek, és nem hárman voltak, hanem négyen! :))

Kedden Pesten jártam. Vonattal mentem, mert egyedül voltam, és ez így volt a legkörnyezetbarátabb megoldás. Az intercityken már emberi körülmények uralkodnak, és most szerencsére kitaláltak egy Gemenc IC nevű vonatot, ami az eddigi háromszor átszállós személyvonathoz képest nagy kényelmet ad. Budakalászra mentem az AM Bringa üzletbe, útközben találkoztam egy amerikai nyugdíjas házaspárral (63 évesek voltak), akik egy magyar fiatal sráccal csevegtek a HÉV-en a mellettem lévő ülésen. Sajnos a zaj miatt nem mindent hallottam, és a butaságom miatt nem mindent értettem, de nagyon élveztem, ahogy a két különböző korosztály, és kultúra elbeszélget egymással. Rengeteg témát érintettek, a magánéletüktől a kínaiak népességén át, a világháborúig minden szóba került. Őket nem fényképeztem le, pedig érdemes lett volna, csak nem akartam pofátlan lenni.

Miután leszálltam, megtudtam, hogy Budakalászon már van egy üzemem, és textil áruval is kereskedem :)

Miután letudtam a vásárlást, még rengeteg időm volt és néhány órára egy kicsit turistává váltam Budapesten. Ismét megállapítottam, hogy minden ami szép, az legalább százéves, vagy inkább több. Felsétáltam a Budai Várba, mert utoljára évekkel ezelőtt jártam itt, akkor is egy esküvői party-t zenéltem a Hadtörténeti múzeumban.

Majd átballagtam a Mátyás-templomhoz. Itt már jártam a múlt nyáron is, és ezúttal nem éreztem szükségét, hogy bemenjek (700Ft Miért is???), és beüljek a templom főhajójának padsoraiba, és csak egyszerűen szívjam magamba a történelmet. A templom felújítása folyamatosan zajlik, ennek következtében a tető, és a homlokzat egyre szebb lesz. Sajnos az állványzat egy darabig még elcsúfítja a látványt, de ez ezzel jár.

Apró figyelmesség vakok számára, a kitapintható Mátyás-templom makett, braille feliratokkal.

A Halászbástyán egy négytagú cigányzenekar játszott, de úgy, hogy öröm volt hallgatni. Én magam legkevésbé sem vagyok elkötelezett híve sem a magyar népzenének, sem a cigányzenének, de a teljesítményt és a művészi előadást nagyon is tudom értékelni. Sajnos a terasznak egy fizetős pontján játszottak, így inkább csak hallottam őket, mint láttam ezért fényképet sem volt értelme készíteni ilyen távolságból.
A Halászbástyáról a Dunára letekinteni, minden turistának a legszebb panorámát jelenti, és érdemes lenne összeszámolni, hogy a világon hány itt járó ember portréjának hátterét adja ez a helyszín. Most is alig lehetett az egymást fényképezőktől elférni.

Ez pedig már tegnap készült, a délutáni edző körutamon, egy Mőcsény melletti legelőn nagy egyetértésben legelnek együtt juhok, szürke marhák, szarvasok és egy teve. :)
Ezt jobb lenne délelőtt fényképezni a nappal a hátunkban, de mindig délután járok erre.

Holnap —ha minden igaz— meghódítjuk Misina-tetőt. Az idei év első 200 km körüli tekerése lesz. Augusztusban —ha az időjárás is úgy akarja— az osztrák Alpok lesz a cél, ezért szükségünk van egy kis hegyi alapozásra. Különben is elmaradásban vagyok kb. 400 km-rel a tavalyi állapotokhoz képest. :)

Állapotfelmérés

Egyik ismerősöm blogján találtam az alábbi kérdőívet. Mostanában nagyon"mennek" ezek blogos körökben Eddig még egyet sem töltöttem ki, de az ebben lévő kérdések, most egy kicsit értelmesebbnek tűntek így belevágtam. Úgy kb. a felénél már meg is bántam, mert azért a teszt mégiscsak 120 kérdés megválaszolását rója az ember fiára, és ez nem kevés. A szerintem hülye kérdésekre hasonlóan hülye választ adtam. Talán kiderül a kérdésekből néhány olyan dolog, ami az eddigi 80 bejegyzésből nem "jött le" rólam. Íme:

1. Hogy vagy?

Mint általában. Mögöttem a múltam, előttem a terveim. A jelenem és a jövőm közti időt pedig kitölti a kiszámíthatatlanság. Ez a káosz elmélet.

2. Őszintén szoktál válaszolni erre a kérdésre?

Többnyire igen.

3. Miért?

Mert sok embernek egyszerűbb azt válaszolni , amit hallani akar. Ettől semmi sem változik, csak elkerülöm a konfliktust.

4. Ki kérdezte meg utoljára (kivéve persze az 1. pontot)?

Tegnap egyik kedves túratársam, a telefonálásunk során.


5. Te kitől kérdezted meg utoljára?

Barátomtól.

6. Érdekelt, mit válaszol?

Csak akkor teszem fel ezt a kérdést, ha érdekel a válasz, soha nem használom bevezető mondatnak egy beszélgetéshez.

7. Bemutatkozásnál a saját, vagy a másik nevére koncentrálsz?

Saját nevemre, mert az "r" betűre koncentrálnom kell. :)

8. Hány barátodban bízol meg maximálisan?

Azt hiszem csak egyben. A feleség az külön kategória? Ő a másik.

9. Mit jelent számodra a bizalom?

Száz százalékos őszinteséget, és nyíltságot.

10. Úgy élsz ma, ahogy elképzelted tíz évvel ezelőtt, az ezredfordulón?

Mindig lemaradásban élek a tíz évvel ezelőtti terveimhez képest, de ez egyre kevésbé zavar.

11. Mit tartasz életed legnagyobb tévedésének?

A szakma választásomat.

12. Mit tartasz életed legjobb történésének?

Feleségül vettem Őt.

13. Hiszel a nagybetűs sorsban?

Nem.

14. Miért?

Mert a dolgok folyamatos változásban vannak, és hatnak egymásra, ezért a végeredmény pillanatról pillanatra módosul.

15. Ha elképzeled a halál pillanatát, mit látsz?

Megnyugvást.

16. Félsz tőle?

Nem.

17. Szoktál látszólag minden ok nélkül szorongani?

Sokszor.

18. Gyakran van bűntudatod?

Ritkán, de ilyenkor próbálom helyrehozni utólag a kiváltó okot.

19. Mi az első szó, amit rávágnál, ha azt mondom: magány?

blues

20. Ha azt mondom: szerencse?

Talált pénz.

21. Ha azt mondom: boldogság?

család

22. Ha azt mondom: múlt?

állókép

23. Ha azt mondom: jövő?

köd

24. Ha azt mondom: a jelen pillanat?

Ilyen nem létezik.

25. Gyakran időzöl a múltban?

Igen.

26. Miért?

Nosztalgiából, vagy magyarázatokat keresek, múltbéli, és jelenlegi eseményekre.

27. Mit érzel, ha a jelenkori önmagadra nézel?

This is me.

28. Miért?

Azért mert ilyen vagyok. Egy egyedi génkombináció, és egy csak általam megélt környezet formálóhatására váltam ilyenné. Mai jellememre holnap már hatással lesz a mai nap, így holnap már ismét más leszek.

29. Ha három dolgot kellene felsorolnod, hogy mi tenné boldoggá az életed, mit mondanál?

1. Egy békésebb világ.
2. Egy emberibb pénz nélküli világ.
3. Egy zöldben gondolkodó emberiség.

30. Mi az a három dolog, amitől a legjobban rettegsz?

1. Szeretteim halála.
2. Gátlástalan, emberi gonoszság.
3. Kiszámíthatatlan természeti katasztrófák.
   

31. Szerinted mit tehetnél a félelmeid ellen?

Azonkívül, hogy megpróbálok együtt élni velük, semmit.


32. Meg szoktad tenni?

Folyamatosan ezt teszem.

33. Mi az a körülmény, amitől a leginkább áldozatnak érzed magad?

Az ország amelybe születtem.

34. Mi a véleményed az áldozatokról (mint személyről)?

Az önmagukat sajnáló, lusta, tettre képtelen áldozatokat nem tudom sajnálni. Az önhibájukon kívül áldozattá válókért megszakad a szívem.

35. Mi a véleményed az áldozattételről?

Sok féle méretben létezik. Krisztus kereszt áldozata, és az én túlóra vállalásom között van némi különbség. Bizonyára szükséges, de úgy gondolom sosem hoz kellő eredményt, mert az emberek mindent gyorsan elfelejtenek függetlenül attól, hogy egy próféta, vagy egy Antikrisztus követi el.

36. Van olyan hited, ami mindenre választ ad?

Azt hiszem, hogy a keleti vallások állnak legközelebb ahhoz, amelyek a legtöbb kérdésemre képesek választ adni, de ha azt mondom, hogy egy reformátusba oltott buddhista vagyok, azt senki sem képes elfogadni, mert az emberek mindig csak fekete-fehér válaszokat várnak.

37. Ha pár szóval be kellene mutatnod önmagad, mi szerepelne a jellemzésedben?

Megfigyelő, elmerengő, családközpontú remete.

38. A tapasztalataid alapján ugyanilyennek lát a környezeted?

Sokan többnek látnak, sokan sokkal kevesebbnek, mint ami vagyok. Számukra mindig olyan vagyok amilyennek látnak, így létezem számtalan alakban.

39. Gyakran hazudsz?

Ma már csak ritkán, szinte soha. Rájöttem, hogy csak bonyolítja, és hosszabbá teszi a dolgokat.

40. Mi a véleményed a hazugságról?

Néha elkerülhetetlen, és az emberi jellem szerves része. Hazugság nélkül rosszabb lenne a világ.

41. Ha most hirtelen menned kellene, hogyan foglalnád össze az eddigi életed?

„Ott voltam, ahol lennem kellett.
Azt tettem, amit tennem kellett.” /Kádár János/

42. Mi a legfontosabb tapasztalatod, amit a gyermekednek átadnál?

Éljék meg az életüket. Éljék át örömüket, fájdalmukat, ne csak az időt töltsék el, hanem élvezzék azt, hogy embernek születtek az univerzum egyik legszebb bolygójára.

43. Egy mondatban összefoglalnád, hogy mi az életfilozófiád?

Keresd az egyensúlyt állandóan, ne hagyd, hogy bármi kisajátítsa az életed.

44. Hogy éled meg a kudarcot?

Nehezen. Idő kell míg helyére kerül bennem az eset.

45. Mit jelent számodra a kudarcélmény?

Alkalmatlanságot, tanulságot.

46. Mit jelent számodra a siker?

Tehetséget, beérett munkát.

47. Sikeresnek érzed magad?

Bizonyos területeken igen.

48. Mit érzel, ha azt mondom: pénz?

Szabadságot, és 24 órás munkát.

49. Maximum három mondatban foglald kérlek össze a pénzhez való viszonyod.

Szeretem ha van annyi ami az igényeimet kielégíti.
Gyűlölöm azokat akik számára a pénz mások megalázásának eszközét jelenti.
Tisztában vagyok azzal, hogy a gazdagság vagy szegénység csak az agyakban létező fogalom, és nem számszerűsíthető.

50. Boldoggá tesz szerinted, ha anyagilag független vagy?

Boldoggá az tesz, hogy az anyagi függetlenség lehetővé teszi, hogy úgy éljem az életem ahogy szeretném, és ne úgy ahogy ezt a rabszolgatartók diktálják.

51. Érzel irigységet, ha valaki azt állítja, hogy nincsenek pénzproblémái?

Nem, mert ez csak annyit jelent, hogy pénzproblémái nincsenek, de ezenkívül még számtalan probléma létezik.

52. Ha nyernél 100 millió forintot, mi lenne az első, amit megvásárolnál?

Hosszú lejáratú kötvények, amivel az öregkorunkat biztosítjuk.

53. Mi lenne a második?

Ezen már gondolkodnom kellett. :) Azt hiszem ingatlanokat vennék a gyerekeimnek.

54. Kinek adnál belőle?

Szüleinknek, testvéreknek, és elsősorban a gyerekeinknek.

55. Mivel lepnéd meg azt(azokat) akit(akiket) a legjobban szeretsz?

Világkörüli út.

56. Szoktál fantáziálni, hogyan adnád be a családnak, hogy hirtelen gazdag lettél?

Igen. Egy ideig titkolnám, csak amikor már minden egészen biztos, és a pénz a számlánkon van, akkor elvinném őket vacsorázni, és ott jelenteném be.

57. Ha tehetnéd: mi lenne az a tulajdonság, amit szeretnél kérni, hogy birtokodban legyen?

Memóriabővítésről lehet szó? Kéne néhány terrabyte.

58. Mi lenne az a tulajdonság, amit szívesen elhagynál magadból?

Hirtelen haragragerjedésem.

59. Miben akadályoz ez téged?

Néha a gondolkodásban.

60. Mi a kedvenc idézeted?
"Szerelem

ahogy a szél meglebbenti a függönyt
nem a függöny, nem a szél. A lebbenés." /Fodor Ákos/

61. Kivel ülnél le beszélgetni legszívesebben?

Márai Sándorral

62. Mit kérdeznél először tőle?

Hogy volt képes huszonöt éves korára öt nyelven olvasni eredetiben az irodalmi alkotásokat?

63. Mi az a kérdés, amire soha nem kaptad meg a választ?

Jézus e világi ember, volt?

64. Ha bármire választ kapnál, mi lenne az a három, ami a világon a legjobban foglalkoztat?

1. Mi lesz az emberiség jövője?
2. A nagy próféták, miben voltak mások, mi okozta hogy több ezer éve képesek voltak egy olyan szellemi szintet elérni amire még ma sem képes az emberek csaknem egésze?
3. Hogyan lehet ebben az országban még kb. 30 évet élni, anélkül, hogy megkeseredj, vagy kiábrándulj az egészből ami itt zajlik?

65. El tudod képzelni, hogy valahogy megszeresd az ellenségedet?

Igen.

66. Meg tudnál bocsátani annak, aki elvesz tőled valami nagyon fontosat?

Talán igen. Előre nem lehet lehet megjósolni senkinek a reakcióit, hiszen hidegfejjel könnyű bármit elképzelni, de adott szituációban, a fájdalom, düh, bosszúvágy valószínűleg felülírja, a szép humánus gondolatokat.

67. Ha gyűlölsz valakit, meddig mész el gondolatban vele kapcsolatban?

Kívántam már halálát is így embernek.

68. Mit gondolsz, ha rákényszerülnél, tudnál embert ölni?

Gyűlöletből, felindulásból, félelemből mindenki képes rá. Én is.

69. Tételezzük fel, hogy létezik időgép, és előtted játszik a még gyermek Adolf Hitler. A kezedben fegyver van, és tudod, nem lesz felelősségre vonás. Megölnéd, tudván, hogy milyen sorsot jött beteljesíteni?

Úgy hiszem a nácizmus kialakulása társadalmi szükségszerűség miatt következett be. Ha nincs Hitler jött volna más, aki hasonló utat jár be. Egy ilyen kis beavatkozás nem odázta volna el a második világháború szörnyűségeit. Szóval a válasz nem.

70. Szoktál hallgatni a baljós érzéseidre?

Igen általában.

71. Mi az a mondat, ami képes bármikor megnyugtatni?

Nincs ilyen mondat.

72. Mit mondanál annak, aki fél a haláltól?

Emlékszel milyen volt, mielőtt megszülettél? Pont ilyen lesz a halál után is.

73. Hiszel az újjászületésben?

Nem.

74. Szerinted mi a mostani életed legnagyobb megoldandó feladata?

Lefektetni a húsz évvel későbbi jövőnk pénzügyi alapjait, valamint stabil anyagi hátteret biztosítani a mindennapi élethez, úgy, hogy közben élvezzük is azt.

75. Ha tartósan jó időszakot élsz meg, félsz, hogy az élet benyújtja a számlát?

Nem félek, de néha eszembe jut.

76. Mi volt az eddigi életed legboldogabb időszaka?

Minden időszakom boldog volt, mert egy gyönyörű bolygón élek, egészséges vagyok, sosem nyomorogtam, mindig volt akit szerettem, és aki szeretett.

77. Mit teszel azért, hogy újra megélhesd?

Semmit. Próbálok normális lenni mindenkihez, ez eddig is elég volt.

78. Szoktad magad a körülmények áldozatának tekinteni?

Néha, de nem jellemző. Rossz körülmények közt is élnek rengetegen jól, és fordítva.

79. Mik a politikai nézeteid?

A szelíd diktatúrában hiszek, ahol a szabadosságot egy enyhén, de határozottan irányított szabadság váltja fel, ahol a gonosz, lelkiismeretlen, és embertelen tömegekkel szemben a normálisak előnyt élveznek.

80. Három mondatban: szerinted milyen változásokra lenne szüksége Magyarországnak?

Hozzáértő vezetés. Társadalmi összefogás. Tolerancia.


81. Úgy érzed, hogy részt veszel a hazádat érintő döntő kérdésekben?

Egyáltalán nem veszek részt, sőt kihagynak, mellőznek, és nem is érdekli a véleményem őket.

82. Részt veszel az életed döntő kérdéseiben?

Remélem azokat többnyire én irányítom, még ha ez is csak többnyire illúzió.

83. Mikor értél felnőtté?

Édesapám halála napján. Rájöttem az élet nagyon is véges, és hogy a leglényegesebb helyzeteimben teljesen egyedül vagyok.

84. Mit jelent neked, ha azt mondom: karrier?

Amikor a munka uralja az életet, a pénzhalmok mögül, csak néha villan fel, hogy körülöttünk is emberek élnek, és a legnagyobb csalódást az jelenti amikor néha kiderül, hogy van ami nem megvásárolható, és a pénz önmagában nem ehető.

85. Ha azt mondom: család?

Az egyik értelme az életnek.

86. Ha azt mondom: szerelem?

A másik értelme az életnek.

87. Ha azt mondom: szex?

Állati ösztönök humanoid változata. Szerelemmel kombinálva, maga a csoda.

88. Ha azt mondom: felelősség?

Korunk hiánycikke.

89. Ki a kedvenc stand up comedy-s előadód?

Kovács András Péter.

90. Mi volt az utolsó dolog, ami megnevettetett?

Egy blog komment.

91. Magaddal kapcsolatban min nevettél utoljára?

Tegnap beleejtettem egy papírzsákot a betonkeverőbe. Jól néztem ki mire kiszedtem.:)

92. Mit érzel a hivatásodnak?

Ma már semmit. Valamikor a zenét éreztem.

93. Fogadnál örökbe kisgyereket?

Csak ha nem lenne (lehetne) sajátunk.

94. Mit tennél a csecsemőgyilkos kismamákkal, amikor a hírekben zacskóba gyömöszölt újszülöttekről hallasz?

Kötél.

95. Mi a véleményed az abortuszról?

A nő joga eldönteni mi történjen testével, és a testéből képződött, belőle táplálkozó magzattal.

96. Mi a legkorábbi emléked?

Óvodában börtönöst játszunk, és én vagyok a rab.

97. Volt valamilyen paranormális élményed?

Nem.

98. Hiszel a szellemvilágban?

Szeretnék.

99. Kinek beszélnél arról, ha megmagyarázhatatlan események történnének körülötted?

Feleségemnek, barátomnak.

100. Mi a leghihetetlenebb személyes élményed?

Képes vagyok átbiciklizni országokat. :)

101. Mi a véleményed a nyugati orvoslásról?

Futószalag, ahol a betegekben nem embert, hanem csak egy beteg szervet látnak.
Figyelmen kívül hagyja a betegek lelkét, fizikai különbözőségeit. Minden megoldást hatóanyagokban lát, nem képes az orvostudomány pillanatnyi állásán túl bármit elfogadni, ami nem illeszkedik abba. (esetleg boney-m)

102. Mi a véleményed a túlnépesedésről?

Az emberiség kihalásához vezet.

103. Mi a véleményed a terrorizmusról?

Amikor Amerika kihasználva katonai fölényét 11 anyahajóval területeket igáz le, az gazdasági érdek, amikor a leigázott területek apró csoportjai bombát robbantanak, vagy toronyházba kormányoznak repülőt New York-ban az terror. Soha nem lesznek képesek megelőzni ezeket a csapásokat, és meggyőződésem, hogy nem is olyan sokára Amerika valamelyik nagyvárosában nukleáris bomba fog robbanni, és ezzel kezdetét veszi egy új időszámítás, amelynek Európa is nagy vesztese lesz. Nem lehet emberek milliárdjait hosszú időn át nyomorban tartani, ez még soha nem sikerült az emberiség története során.

104. Ha ki kellene találnod egy új reality showműsort, ami szerinted biztos nézettséget hozna, miről szólna?

Adásszünetről. Real time adnék egy fekete képet, hogy az információtömeggel naponta leterhelt idegek megpihenhessenek.

105. Melyik közéleti személy bőrében lennél szívesen?

A Mikuláséban.

106. Melyikében nagyon nem?

Orbán Viktor

107. Miért?

Mindenki csodát vár tőle, márpedig csodák nincsenek. "Üres kamrának bolond a gazdasszonya."

108. Ki az első öt kedvenc bloggered?

Exit, Amaru, Atomnyúl,Aranyosfodorka, Citrancs

109. Miért ők?

Exit-nél a világot az ő szemén, illetve fényképező gépén keresztül látom. Amaru elmondja milyen élni ma fiatal lányként, Atomnyúl ugyanezt csak fiú szemszögből. Aranyosfodorka a nálam idősebb korosztály szemével nézi a világot, és ez azért is érdekes, mert ez a korosztály csak nagyon kis létszámban van jelen a virtuális világban. Citrancs pedig egy szlovákiai magyar orvostanhallgató lány, akitől néha magyarságtudatot tanulok.

110. Szerinted ki az a magyar történelmi személyiség, akire a legtöbb honfitársunk felnéz?

Az ország annyira megosztott, hogy ez életkortól, pártállástól és mindenféle szubjektív tényezőtől függ. Nekem addig tetszettek a közszereplők, amíg a saját vagyonukat vitték a parlamentbe, és nem az állam fizetett nekik. Valahol ezen a részen romlottak el a dolgok.

111. Melyik előadóművészt küldenéd el a legközelebbi Eurovíziós Dalfesztiválra?

Legtöbbször nem az előadóinkkal van a baj, hanem a dalokkal. Egyébként Rúzsa Magdit.

112. Véleményed szerint ki a legmellőzöttebb ismert személy ma a médiában?

Annyira mellőzik, hogy már a nevét sem tudom.

113. Ha tehetnéd, mit kérdeznél Einsteintől?

Mennyit dolgoztál a séródon?

114. Mit kérdeznél Bin Ladentől?

Nem is tudok arabul.

115. Mit kérdeznél Kertész Imrétől?

Semmit.

116. Mit kérdeznél Istentől?

A korlátlan hatalmat, amit a mindenhatóság jelent, miért nem lehet jó dolgokra használni? De úgysem fognám fel a választ, úgyhogy ez is mindegy.

117. Mi az, amitől óva intenéd a jövő gyermekeit?

Hogy elkövessék ugyanazokat a hibákat amelyeket eddig összes elődjük, hogy a Földet, egy korlátlanul kizsákmányolható éléskamrának tekintsék, ami teszőleges számú embert képes eltartani károsodás nélkül.

118. Mi az, amit feltétlenül elmondanál egy idegen civilizációnak a Föld lakosairól?

Az ember egy primitív létforma, amely önpusztító életre rendezkedett be. Nézzenek vissza úgy ezer év múlva.

119. Mi az , amit a legjobban szeretsz és tisztelsz önmagadban?

A szelídségemet.

120. Ki az a három ember, akitől szívesen elolvasnád a válaszokat ezekre a kérdésekre?

Nagyapám,Vavyan Fable, Márai Sándor.

Tour De France 2010

Indul az idei Tour de France kerékpáros verseny. Bevallom, engem teljesen hidegen hagy melyik csapat lesz a befutó. Nem szurkolok senkinek, mert számomra a kerékpározás nem a sebességet, és a versenyt jelenti, hanem az utazásnak, és az idegen helyek megismerésének, környezetbarát, és emberi léptékű módját. Én az egészet, mint ahogy a Giro D'Italia-t is csak a tájakért nézem, amelyeken a versenyzők áthajtanak. Az olasz verseny alatt is végig gyönyörködtem a régi városokat, a Vezúv környéki tájakat, és ábrándoztam arról, hogy talán egyszer én is részben ezeken az utakon tekerhetek. Az idén Rotterdamból indulnak, és már a megnyitó közvetítése is élmény volt, ahogy a csapatok egyenként áthajtottak a város egyik legimpozánsabb hídján. Én persze most is a részleteket figyelem, kerékpáros szemmel. A hídon kétszer háromsávos autós forgalom, közepén sínek, a két szélén pedig normális kerékpárút van. Budapest, ami a hidak városa, miért nem képes legalább egy ilyen hidat építeni? Ez csak egy híd, de ismerve a holland kerékpárbarát hozzáállást, ez az egész közlekedésükre jellemző. Mi magyar bringások pedig csak ábrándozhatunk arról, hogy a közeljövőben hasonló körülmények között tekerhetünk az utakon, és nem csak megtűrt forgalomzavaró tényezőkként kezelnek minket. "Itt élned, halnod kell." Biztos? Amíg mi folyamatosan autópályákat, és völgyhidakat építünk, a világnak ez a fele, már nagyon is készül a jövőre, újra síneket fektetnek a városok utcáin, és minden erővel megpróbálják az embereket az autó okozta bűvöletből kizökkenteni. A modern tömegközlekedés, és a munkába járáshoz szükséges napi néhány kilométeres kerékpározás, képes egy nagyváros levegőjét nagyságrendekkel egészségesebbre váltani. Járulékos haszna a kerékpározók, és gyaloglók jobb egészségi állapota, a járókelők tüdejére rótt kisebb terhelés, ez együtt kisebb egészségügyi költségeket, és kevesebb munkából kiesett embert jelent. Tehát az egész hosszútávon nagyon is megtérül, de ehhez megint csak a fejekben futó szoftverek lassú átprogramozására lenne szükség. Ők ebben is előttünk járnak, mint mindenben. Persze értem én, hogy nem hozható be 60 évnyi lemaradás néhány év alatt. A bajom mindössze az, hogy az elmúlt 20 évben semmit sem közeledtünk hozzájuk. Így hát, ha jó kerékpárutakon szeretnénk tekerni, nincs más megoldás, mint valamelyik osztrák határátkelőnél elhagyni az országot, és nyugat felé haladni, tulajdonképpen mindegy milyen országban. Akinek erre sem ideje sem lehetősége, sem lábizma nincs, annak nem maradt más, mint a Tour közvetítéseinek megtekintése. Én a kettőt ötvözöm. :)

3d-s animációs videó az útvonalról: