Mozgásaim színhelye:

Mozgásaim színhelye:

2014. szeptember 14., vasárnap

Salzburg, Alpok kerékpáros számvetés

Ahogy növekszik a megtett túrák száma, csökken a katarzisként megélt élmények gyakorisága. Ez a fordított arányosság persze nem feltétlenül jelent rosszat, csak tény, hogy bármennyire is szép valami, a sok  szépség megszokható, és természetes dolognak vesszük egy idő után, hogy mi a világ legszebb tájain tekerünk keresztül. Ezzel a gondolattal tértem haza a legutóbbi túráról, ami  mindent összevetve sikeresnek mondható. Persze voltak problémák,de azok mindig vannak és lesznek, amíg képesek vagyunk megoldani őket, addig nem számítanak. Az utóbbi évek inkább Balkán irányú kalandozásai után érdekes volt ismét egy fejlettebb infrastruktúrájú országban kerekezni. Hajlamos vagyok elfelejteni néhány év kihagyás után, hogy egy kerékpárút nem törvényszerűen rossz minőségű, és elhanyagolt, valamint átgondolatlan, mint az nálunk sajnos általánosságban jellemző. Már ahogy közeledtünk Szlovénia irányából Ausztria felé érződött a változás, és ahogy átléptük a határt csodálatos módon kisimult alattunk az aszfalt, és egyre kevesebb autóval kellett találkoznunk, amit cseppet sem bántunk. Hiba volt, hogy nem készültem erre a jól kiépített úthálózatra, egy komolyabb kerékpárút térképpel, mert ez sokszor megkönnyítette volna a navigálásunkat, de még le kell vetkőzzem ezt a magyaros beidegződést, ami arra késztet, hogy ne számoljak a kerékpárutakkal, hiszen azok úgysem járhatóak, és kaotikusak. Ausztriában ha egy  főútra kényszerül a kerékpáros,akkor egész biztosan eltévedt, mindenhova létezik alternatív útvonal, ami többnyire jó minőségű kerékpárutat  jelent, vagy gyér forgalmú közutat. Hihetetlen élményt tud számomra okozni,mikor a gyönyörű tájon gondtalanul tekerhetünk akár 100 km-en át anélkül,hogy autókkal közös úton kéne hajtanunk,és mindezt csodálatos tájakon keresztül, és gyakori kulturált kerékpáros pihenőkkel tarkítva tehetjük. Így valóban veszélytelen, és hatalmas élmény lehet a túra.
 Csak érdekességként jegyzem meg, hogy a nálunk oly népszerű, és általános hármas (kerékpár, állati erővel vont jármű, mezőgazdasági vontató) tiltást jelző táblát (bicajosok, csak merci táblának hívják) sehol sem láttunk. Valamiért ez nálunk nem divat, mert miért menne a kerékpáros az úton, ha elkerülheti jó minőségű kerékpárúton, és miért menne az autóúton a traktor, ha van alternatív útvonal is? Nálunk az a baj, hogy az alternatív utakról is letiltanak mindenkit, aki nem autó, és ezzel rákényszerítik a bringást a szabályszegésre, mert kérdem én, hogyan menjek fel Tolna megyéből Budapestre, ha a 6-os. 51-es és M6-os utak mindegyikén tiltott számomra a közlekedés? Ugye nem gondolják komolyan az illetékesek (akik minden bizonnyal a TESCO bejáratáig sem hajlandóak 10 m-nél többet gyalogolni), hogy a 150 km-es távolságot plusz 100 km-es kerülővel fogom megtenni. Ilyen tekintetben sokkal jobban szeretem a Balkánt. Ott mindenki mehet az úton és kész. Nincs kerékpárút, de mehetsz  az összes úton. Nálunk a kettő közti átmenet van jelenleg. Még nincs mindenhova vezető kerékpárutunk, de már annyi az autónk, hogy mindenhonnan kitiltanak bennünket.  Tudom,hogy ez csak egy szűk csoport problémája, de úgy gondolom egy ország attól lesz élhető, hogy bármilyen csoporthoz tartozol nem érzed magad kirekesztettnek máshonnét. Ennyit a kerékpárutakról.

Az Alpokról. A hegyek számunkra síksági népek számára mindig magát a csodát jelentik. Az otthoni tervezés romantikus ábrándozása persze jótékonyan feledtetik velünk azt az egyszerű tényt, hogy a hegyeknek magasságuk van, és a napi szintkülönbségek hatalmas energiákat igényelnek, de mikor ott vagyunk valahogy ez is természetessé válik, és nem háborgunk egy idő után, hiszen teljesen felesleges a hegy mászásának gyötrelméért. Az alpesi legelők látványa, ahogy a felhők között járva a völgyeket beragyogja a Nap, egy életre beleégett az emlékezetembe. Mint ahogy nem lehet felejteni a valószerűtlenül kék tavakat, a rohanó patakokat, és folyókat, a mamutfenyők illatát, a muskátlis ablakos rendezett gazdaságokat. Ausztria maga az élmény, a komplex megoldásaival, igényességével, és lakóinak kedvességével.

Az osztrákokról.  Az idő itt is telik, és az újabb generációkra már rányomja bélyegét a globalizáció, így az emlékeimben élő osztrák higgadt emberekkel ellentétben néha csalódnom kellett az itt élőkben, de szerencsére ezek a negatív élmények még csak nagyon is elenyésző számban fordultak elő, és nem ez volt közel sem az általános.Megfigyeltük, hogy ahogy haladtunk Bécs irányába a közlekedés, és az emberek viselkedése is úgy lett egyre agresszívabb. Számomra ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy  a mai civilizált világ nagyvárosokba tömörült embereinek minden gondját a természettől való elszakadásuk okozza. A karrier, és pénz hajszolása, az élhetetlen zsúfolt lakóhelyek az állandó zaj, és tömeg visszahat az emberek idegrendszerére, és így lesznek a mosolygós alpesi farmerekből, fővárosi stresszes, frusztrált zombik, tisztára, mintha Pesten élnének. Példátlan eddigi történetünkben, hogy Ausztriában autóból ránk kiabáljanak, de úgy tűnik Bécs környékén most már ezzel is számolni kell.
Salzburgról. Még életemben nem láttam olyan várost, ami minden részletében ennyire rendben volt. A végén már direkt kerestem a hibát, valamit, egy darab leesett vakolatot, bármit, de nem. A város minden részletében olyan, mintha csak tegnap épült volna. Külön tetszik, hogy jól megfér a múlt a jelennel mindenhol, és igazán kellemes itt az utcákon sétálgatni, vagy a folyó partján végig bicajozni. Egyetlen termékkel operálnak, ez maga Mozart. ...és el is adják számtalan formában.    A város nem olcsó, számunkra lapos pénztárcájú magyar bicajosok számára meg végképp nem az. Sok szuvenírt láttam teljesen irreális árúnak, sokat giccsnek, ez nem is okozott gondot, mert semmi pénzért nem vettem volna meg. Voltak viszont nagyon szép tárgyak amelyekért szívesen adtam volna pénzt, de nem annyit amennyi az árcédulán szerepelt. Persze  ez nem a város hibája, nekem kellett volna anyagilag jobban eleresztve érkezni. :)  
Időjárásról. Ez a nyár nem igazán volt alkalmas kerékpártúrázásra.különösen nem egy hegyi túrához. Ennek ellenére viszonylag szerencsésen megúsztuk és csak néha áztunk meg, akkor sem nagyon.
Elgondolkodtam azon, hogy ha itt kéne élnem, képes lennék-e megszokni ezt az állandó párát, a ködbe fúlt reggeleket, a késői napkeltét, és korai napnyugtát, a hosszú telet. Talán igen, hiszen nem minden nyár  ilyen, és a másik oldalon túl sok minden van ami kárpótol az említett "hátrányokért", mint pl. a hegyi levegő, a táj szépsége, az ország kiszámíthatósága stb.

Rólunk. Még mindig nagyon hülyék tudunk néha lenni. A fáradtság, a félreértések, a felmerülő problémák okozta feszültség miatt sokszor elszakad nálunk a cérna. Ez persze nem biztos, hogy teljes mértékben kiküszöbölhető, mert a fiammal nagyon is hasonló természetünk, és robbanékonyságunk többet nyom a latban, mint a túra körülményei. De valahogy már ezt is tudjuk kezelni, és többnyire egyikünk higgadtabb marad egy adott szituációban és valahogy átevickélünk a nehézségeken. Mindettől függetlenül, keresve sem találhatnék jobb túratársat a fiamnál, akinek széles ismeretei, kiváló nyelvtudása, és remek navigációs érzéke sok problémát képes megoldani, és különben is ennyire intenzíven együtt lenni egy apának a fiával az mindenképpen egy kapcsolatépítő dolog. Sok mindent megbeszélünk a hosszú út alatt,amire a hétköznapokban nincs idő, vagy csak egyszerűen nem alakul ki az a hangulat, amelyben megnyílnánk egymás irányába. Ezt tartom ezeknek a túráknak a legkomolyabb erényének,mindamellett, hogy életre szóló emlékeket gyártunk ezekben a napokban.
Titokban azt remélem egyszer majd ő is elhozza ezekre a tájakra a saját fiát, és ugyanígy bejárják együtt kerékpárral ezeket az utakat, és városokat, és közben sokat beszélgetnek,életről, halálról, magukról, és másokról. Talán mesél neki az elődökről, akik addigra lehet már csak benne élnek tovább.

A kerékpárokról: Számomra továbbra sem kérdés, rekumbens a hosszútávú túrák megoldása. :)